Kati enyhén túlsúlyos, harmincas évei közepén járó, egyedülálló nő volt. Irodai munkát végzett, keresett eleget ahhoz, hogy eltartsa magát, viszont nem eleget ahhoz, hogy félre tegyen egy kis saját otthonra valót, így albérletben élt a munkahelyéül szolgáló irodaház közelében. Azzal keresett fel a legjobb barátnője esküvője utáni héten, hogy úgy érzi, megrekedt az életben. Évek óta nem tudott érdemben tovább lépni sem a karrierjében, sem a magánéletében. Esténként a facebook-ot nézegette és dühöt és szomorúságot érzett, amikor azt látta, hogy a volt iskolatársai férjhez mennek, gyereket szülnek, utaznak, ő pedig egy taposómalomban őrlődik, ahonnan évek óta nem tud tovább lépni. Párkapcsolatai sem működtek, sokszor érezte úgy, hogy kihasználták, kapcsolatait úgy jellemezte, hogy ő mindig többet adott, mint amennyit kapott, összes kapcsolata közös jellemzője, hogy úgy érezte, nem becsülik meg, pedig mindent erőn felül megtett. Ahogy kapcsolataiban és karrierjében, úgy fogyókúráiban és életmódváltásaiban is rendszeresen megrekedt, elakadt. Nagy lendülettel kezdett mindig, de pár hét után történt valami, ami lehetetlenné tette, hogy tovább folytassa a mozgást, arra sem maradt kapacitása, hogy tartsa az előre megtervezett étrendjét.

5322341-images-of-lonely-girl

Az első két találkozás után arra szerződtünk, hogy heti egy alkalommal fog hozzám járni, nagyjából 1 éven keresztül, és 1 hónapos periódusokra osztjuk a közös munkánkat. Minden szakaszra keresünk egy reálisan elérhető célt, egy olyan lelki kérdést, melyen abban a hónapban heti egy alkalommal közösen, a hét többi napján pedig ő egyedül fog dolgozni. Szerződésünkben kikötöttük, hogy a lelki munkát megtámogatja egy könnyen tartható életmódváltással. A korábbi, nagy, mindenre kiterjedő változtatások helyett (cukor, liszt, chips, nasik, tészták, stb. elhagyása egyik napról a másikra és heti 5-6 edzés) az első hónapban arra szerződtünk, hogy kiiktatja étrendjéből a cukrot, és napi 20 percet tapos az otthoni kis házi taposóján heti 4 alkalommal.

A találkozásokkor azzal a kérdéssel foglalkoztunk az első hónapban, hogy milyen hasonlóságok vannak az ő lelki életében és belső folyamataiban és az életében történő dolgokkal. Az első héten arról számolt be, hogy túl könnyű célt tűztünk ki, sokkal többet szeretett volna edzeni, többet is edzett, volt, hogy 80 percet is taposott, a megbeszéltek ellenére teljesen kiiktatta a szénhidrátokat, nem csak a cukrot, hanem a lisztet, rizst, krumplit is. Ezzel párhuzamosan úgy érezte, szárnyakat kapott, és ötletek egész tárházát sorakoztatta fel, hogy milyen változásokat tervez a következő hetekre, például masszőrhöz kezdett járni, bérletet vett egy alakformáló edzésre. Ez a szárnyalás egészen három hétig tartott, ekkor történt egy váratlan, külső esemény, a munkahelyén szervezeti átalakítás következtében máshová került, egy olyan osztályra, ahol nem szerette sem a főnököt, sem a kollégákat. A negyedik héten teljesen felhagyott a diétával, és nem tudta tartani a heti 4×20 perc mozgást sem, valamint visszahízta mind a 6 kilót egyetlen hét alatt, amit a megelőző három hétben ledobott magáról.

Így leírva nagyon egyszerűen és tisztán látszik, hogy mennyire szépen megjelent az életmódváltással kapcsolatosan is az a dinamika, ami párkapcsolatait és –amiről eddig nem esett szó- munkavégzését is jellemezte. Hatalmas lendülettel kezdés, erőn felül teljesítés, ami aztán valaminek a hatására az ellenkező végletbe torkollik. Belső élményként Kati arról számolt be, hogy ha nincs a szerződésünk, felhagyott volna újabb hosszú hónapokra az életmódváltással és belesüppedt volna a szürke hétköznapok chipsszel töltött megrekedtségébe és abba az érzésbe, hogy az élet igazságtalan vele.

Az első hónapunk végén megbeszéltük, hogy miért nem tudta magát tartani a szerződésünkhöz. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy nem tartotta magát azokhoz a minimum célkitűzésekhez, amikben megegyeztünk, hanem sokkal-sokkal többet tett, és mikor bekövetkezett a munkahelyi váratlan helyzet, akkor –a hatalmas erőfeszítéshez egyáltalán nem maradt ereje, de még a minimumhoz sem. Ez volt az a pillanat, amikor számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a párkapcsolatai is hasonlóan működnek, erőn felül belead mindent, aztán szakít, mert úgy érzi, nem értékeli párja eléggé a nagy erőfeszítést. Ennek a felismerésnek köszönhetően megkezdhettük a komolyabb lelki munkát.

A következő két hónapra új szerződést kötöttünk, melyben heti 3×20 percre csökkentettük a mozgást, és a cukor mellett a chipsek és egyéb nassolnivalók elhagyását határoztuk meg, mint életmódbeli tényezőt, amin képes változtatni, és ami változáshoz a legrosszabb napon is képes tartani magát. Arra szerződtünk, hogy sem akkor, ha nagyon lendületben érzi magát, sem akkor, ha komoly hangulati hullámvölgybe kerül, ezen nem változtat a következő két hónap során. A találkozásokkor ezek a fix életmód keretek mellett kezdtünk el foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy vajon mi okozhatja ezt a „nagy lendülettel kezdés és aztán gyors kifulladás” működést. Viszonylag gyorsan eljutottunk odáig, hogy egy fontos alap életérzés van mögötte, az, hogy „én nem vagyok elég jó.” Ez a mélyen elrejtett, önmagával kapcsolatos élmény okozta, hogy Kati minden új feladat kezdetén sokszorosan túlvállalta magát. Ez az életérzés okozta azt is, hogy Kati egy idő után tényleg „nem volt elég jó”, nem tudta magát tartani a túlzott terveihez, és mikor kudarcélménybe torkollott a próbálkozása, ez a „nem vagyok elég jó” énkép erősödött, szilárdult meg még jobban.

Hosszú folyamat volt rátalálni azokra a pontokra Kati gyerekkorában, amik miatt ez az alapvető énkép élménye. Szomorú, fájó gyerekkori sebek kerültek napvilágra. Miközben ezekkel foglalkoztunk, Kati tartotta magát a minimum célkitűzéshez, sokszor ez is nehezére esett, de a második hónap végén sokkal tisztábban érzékelte saját teljesítőképességének tényleges határait, mélységeit.

Ekkor már több mint három hónapja ismertük egymást és új célt tűztünk ki, heti 1 alkalommal és nem többel Kati alakformáló edzésre kezdett el járni a következő két hónap során. A mozgásos változás mellett célként tűztük ki, hogy felhagy a pékáruk fogyasztásával is a következő 2 hónapban. Az alakformálódást számos új, önmagával kapcsolatos kérdés felmerülése kísérte.

Végül kicsivel több, mint egy évet dolgoztunk közösen, melynek végére Kati fokozatosan eljutott odáig, hogy heti 3 alkalommal edzeni járt, táplálkozási szokásaiban jelentős változásokat eszközölt, és összesen 12 kilót fogyott. Az élete számos területén felismerte, hogy a „nem vagyok elég jó” érzés mozgatja és sarkallja arra, hogy hosszú távon tarthatatlan mennyiségű erőfeszítést vállaljon. Ezeken a területein az életének mindenhol nagymértékű változás és javulás következett be. A fokozatosság elve mentén biztosan érzékelte, hogy mekkora erőfeszítést tud biztosan vállalni. Egyik valós, ténylegesen megalapozott sikerélmény pedig hozta magával a másikat. Nagyjából egy év kellett ahhoz, hogy minimum célkitűzésekkel dolgozva Katiban elmélyüljön az „elég jó vagyok életérzés”, és énképe megváltozzon.

Kapcsolatunk zárásakor Kati biztosan érzékelte belső folyamatait, támaszkodni tudott az új, tudatosan kialakított belső dinamikájára, stratégiái voltak a jövő krízis helyzeteire, és testileg, lelkileg erősebb volt, mint korábban bármikor élete során.

Tóth Andrea

Tanácsadó szakpszichológus

www.lelkitanacsadas.hu

Lelkifitness facebook oldal

Ha tetszett a cikk, oszd meg: