Amikor először álmodozni kezdünk arról, hogy megváltoztatjuk az életmódunkat, rendszeresen edzünk és lefogyunk, elveszteni kívánt kilóktól és feszesíteni kívánt zsírtömegtől függetlenül egy nehéz, küzdelmes utat képzelünk. Ez az út valóban küzdelmes és nehéz, azonban ahogy az ilyen utaknak általában, úgy ennek is megvan az a sajátossága, amit el sem tudunk képzelni, amíg el nem kezdünk járni rajta.

Ez az élmény a kompetencia, vagyis az erőfeszítés koronázta siker belső élménye. Minden legyőzött akadály megerősít és magabiztosabbá tesz minket. Az az akadály, amin egyszer túljutottunk, másodszor már kisebbnek tűnik, pedig sokszor csak mi nőttünk fel hozzá.  Harmadik, negyedik alkalommal már rutinos akadályugrókká válunk. Minden sikerélmény belülről erősít, magabiztosabbá tesz.

Ez az a pont, amikor elkezdenek megjelenni az előtte-utána fotók a közösségi oldalakon, és sokunknál ilyenkor kezd el jelentkezni „a messze még a cél, még nincs vége, semmi sem lehetetlen” érzés. Amikor eljutottunk a kezdetkor kitűzött célhoz, akkor, a kompetencia élménnyel gazdagodva sokszor nem tűnik olyan nehéznek a korábbi út, megjelennek új perspektívák, új, távoli horizontok. Egyfelől ez a fejlődés, amit csodálatos dolog belülről megélni, átélni. Másfelől, ha az életmódváltást a hosszútávfutásához hasonlítjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy a célba beérés akkor történik meg, amikor a futó átszakítja a célszalagot. A rutinos maraton futók nem kezdenek másnap egy új maratonba.

Pszichológusként fontosnak tartom, hogy a cél elérés pillanatában megálljunk, és kicsit ünnepeljünk, aztán kicsit szusszanjunk, végül nézzünk vissza kipihenten, a kompetencia élménnyel gazdagodva az útra, mielőtt új célt tűznénk ki.

Az életmódváltás első időszaka, akárhány hétig tartott is, mindig sokféle tanulsággal szolgál saját magunkról és a saját belső, lelki működésünkről.  Ilyenkor látjuk azt, milyen folyamatok indulnak be bennünk, amikor akadállyal találkozunk, és merre kezd el személyiségünk változni a sikerek hatására.  A cél elérése az a pont, amikor a kompetencia élmény biztonságos hátteret szolgáltat ahhoz, hogy visszatekintsünk esetleges hibáinkra és gyengeségeinkre. Ekkor tudunk a legkönnyebben változtatni, elengedni rossz működéseinket és megszilárdítani újakat a tudatosításon keresztül. Pszichológusként mindenkit biztatok, hogy álljon meg, ünnepelje meg a sikert, tudatosítsa a lelki történéseit, és utána induljon tovább új célok felé.  Attól, hogy messze még a vége, meg lehet állni pihenni.

Kíváncsi vagy az előző részre? Itt keresd!

Tóth Andrea

Tanácsadó szakpszichológus

www.lelkitanacsadas.hu

Lelkifitness facebook oldal

Ha tetszett a cikk, oszd meg: