Múltkor megosztottam egy képet a FB oldalamon, ahol kaptam néhány nem várt hozzászólást.

A pulzusmérő órám aktivitási szintje volt rajta, ami délelőtt fél 9-re elérte a 100%-ot úgy, hogy akkor még nem edzettem, csak közlekedtem, futottam hazáig a Páromtól, onnan bringával mentem az egyik edzőterembe, ahol reggel 6-kor kezdek, majd onnan 8-kor bringával mentem át a másik edzőterembe, ahol fél 9-kor kezdek.

polar

Én alapvetően nem azért rakok ki magamról és a tevékenységeimről képet, mert várom a pozitív visszacsatolást és hogy mindenki örömmel konstatálja mekkora király vagyok, hanem azért, hogy motiváljak és megmutassam, hogy így is lehet élni és létezni. És így is időt lehet szánni arra, hogy aktívan kezdődjön a nap, némi plusz energia felhasználással. Nyilván nem mindenkinél tud így, ilyen formában működni a közlekedés, de azért sokat tehetünk azért, hogy ne mindig autóval közlekedjünk és ne mindig a kényelmesebb és gyorsabb megoldást válasszuk, főleg akkor, ha nem vagyunk elégedettek az alakunkkal vagy az ülő életmód káros hatásait már tapasztaljuk magunkon.

Kifogások persze mindig lehetnek és most is biztos sokan gondolják, hogy na majd én ne mondjam meg, hogy ki hogy osztja be (rosszul) az idejét, de itt tényleg azon kellene elgondolkodni, hogy mennyire becsülöd, tiszteled magad és mennyit adsz saját magadnak az idődből azért, hogy jobban érezd magad. Hiszen alapvetően ez a cél. Hogy jobban érezzük magunkat 🙂 Nem kell mindenkinek vékonynak, sportosnak, izmosnak, okosnak lenni. A cél az, hogy mindenki elégedett legyen magával, hogy ne az vegye el az energiáinkat, hogy önmagunkat vagy a környezetünket marcangoljuk és szapuljuk, hanem értékes dolgokba fektethessük az energiáinkat. Ehhez próbálok ötletet, megoldást kínálni, amiből bárki meríthet.

20150417_064925

A lényeg az, hogy amikor nincs is edzésem vagy nem tudom megoldani, nekem fontos az, hogy az aktivitási igényemet kielégítsem, különben nem érzem jól magam a bőrömben. Nem, ez nem pszichés zavar, hanem mozgásigény. Ültem 10 évet irodában, áldom a bátorságomat azóta is, hogy meg mertem lépni, hogy kijövök onnan, mert főleg testileg de lelkileg sem volt már túl hasznos. Éreztem, hogy a hátamnak, derekamnak hamar „vége” lesz és ezt nem kompenzálja a napi másfél órás edzés. Azóta vagyok vállalkozó és edző. Már egy év telt el azóta és imádom, ahogy élek. Megoldottam. Sok-sok segítséggel és támogatással, amiért hálás vagyok.

Ma például nem jutott időm edzeni. Így gyalog mentem Óbudáról a Déli Pályaudvarra, hogy gondoskodjak a napi mozgásomról. Ráadásul meggyőződésem, hogy a séta, amit mindenki szinte tud végezni, talán a legjobb mód a testsúly kontrollálására! Viszont ebből nyilván sokat kell… Pl. kirándulás formájában, amiket mi is szervezünk minden hónapban! Ma ez a sétám másfél óra volt!

Sajnos sokan el vagyunk kényelmesedve. Beülünk az autóba, amivel elmegyünk a munkahelyünkig, onnan hazaautózunk és otthon leülünk, lefekszünk. Lehet benne egy óra edzés, de ez nem kompenzálja a sok óra ülést. Sok megoldás létezik persze a munkahelyen is, de a Fitball-on ülés, vagy egyensúlypárnán ülés sajnos nem jó megoldások. Még azt találtam a legjobbnak, ha időnként monitormagasítóval állva tudtam dolgozni. Nem derogál reklámozni, bár semmi közöm az oldalhoz, de a www.dolgozzalva.hu oldalról rendeltem anno és nagyon hasznosnak találtam az itt található videóval együtt. Szívesen reklámozok mindent, amit meggyőződéssel teszek. Ez is ilyen.

20161010_083604

Az aktivitás nem csak így növelhető. Sokaknak a gyerekek, család mellett nincs idejük mozogni. De ez sem lehet kifogás, hiszen azért ahogy Te érzed magad a bőrödben senki más nem felelős csak Te. Mint ahogy azért, amit megeszel, azért, amennyit mozogsz, az életminőségedért, az „arra nincs időm”-ért és az „ez még belefér”-ért is Te magad vagy a felelős. Ezt meg kell érteni, fel kell dolgozni. Ha nekem nincs időm edzeni, akkor futva megyek a munkahelyemre, akkor kerékpárral közlekedek a két edzőterem és/vagy az otthonom között, kerékpárral megyek a belvárosba és megtalálom az időt arra, ami ehhez szükséges, hogy legalább ennyit mozogni tudjak.

Napi 1 óra mindenkinek jár saját magára.

Ráadásul a napközbeni aktivitás nagyon hasznos kalória felhasználás szempontjából. Sokszor többet ér az az innen-onnan összecsipkedett 1-2 óra mozgás, mint amit a konditeremben eltöltünk. Ha fél óra kocogás a munkahelyre, onnan 15 perc bringa haza, az másnap ugyanennyi fordított összetételben, még jön hozzá mondjuk 15 perc gyaloglás a boltig, onnan hazacipelni a bevásárolni valót (nyilván ésszerű mennyiségben), az 20 perc, máris sokat tettünk az egészségünkért. Ha emellett még van fél órát kicsit erősíteni akár egy dvd-re vagy magadban, vagy akár csak hengerezni és nyújtani, már megtettél minden fontosat az egészségedért. A testi és lelki egészségedért egyaránt! Hétvégén is igyekszem aktív lenni, sétákat, túrákat, valamilyen mozgást beiktatni, mert szükségem van rá és mindenki szervezetének szüksége lenne erre.

A futás egyébként is a legjobb terápia, ha stresszes vagy. A kedvenc zenéimet hallgatom, le tudok nyugodni annyira, hogy átgondoljam a terveimet, ötleteimet, teendőimet. A telefont nem is viszem magammal, legalább itt ne zavarjon bele senki a gondolatmenetembe. A bringán is szoktam zenét hallgatni, ha biztonságos, autómentes környéken közlekedem vele. A csomagtartón elfér szinte bármi.

 

20170814_134853_826x464

 

A legnehezebb kilogisztikázni azt, hogy hol legyen az autó és a bringa, hogy valamelyik tuti elérhető legyen, az én eszem sem ment el teljesen, hogy viharban bringázzak, de gondoskodni kell pl. arról is,  hogy ahova futok, ott legyen ruhám átöltözni. Azt hiszem, ennyit megérdemlek magamtól, hogy időt szánjak az előkészületekre. Pl. a fél edzős ruhatáram bent van az egyik teremben, a másik fele a másikban. Naponta hazaviszem a szennyest, hetente frissítem.

Mindezzel arra próbállak buzdítani, hogy keresd a lehetőségeket, keresd a megoldásokat a mozgásra, ne hagyd magad belelustulni, belefásulni a rengeteg teendőbe, kötelezettségbe és igenis, ha máshogy nem, legalább így törődj és foglalkozz magaddal. Lehet, hogy az elején döcögős lesz, de bele fogsz jönni és belülről jövő igénnyé fog válni, mert élvezni fogod. És mert megérdemled 😉

Dóri

Ha tetszett a cikk, oszd meg: