Sokan kérdezik tőlem már rögtön az első alkalommal, hogy mégis mikor lesz látható a változás? Mikor látszik végre, hogy elkezdtél edzeni?

Ez sok-sok tényezőtől függ. Ha odateszed magad és maximálisan teljesítesz mindent, ami szükséges (edzés, táplálkozás, folyadék, pihenés, figyelem, fegyelem), akkor 2-3 hónap után már lényeges változások fognak bekövetkezni, amit mindenki észre fog venni. Mi szükséges ehhez pontosan?

  • heti 3-4 intenzív, kemény edzés (szorgalmi mehet még pluszban) – céltól függően erősítő és aerob kombinációja
  • minden egyes nap precíz étrend (hétvégén is, szülinapon is, akkor is amikor rosszkedvű vagy, igen és akkor is, amikor épp bármilyen kifogás eszedbe jut)
  • napi 3 liter cukor- és szénsavmentes folyadék
  • napi 7-8 óra alvás
  • elhatározás és kitartás

Az erőszinted már az elejétől szépen fog fejlődni, de ez nem feltétlenül lesz látványos. Sajnos sokaknál az elhatározás megreked ott, hogy megveszik a bérletet és lejárnak az edzőterembe “csinálni valamit”, ami inkább pénzkidobás, mintsem a változás felé vezető út. Pedig ettől maximum a lelkiismereted fog megnyugodni. A baj az, hogy egy idő után Te magad is belátod, hogy ennek nincs értelme  és csak magadban (vagy az edződben) fogsz csalódni, pedig a kulcs ott van a Te kezedben! 

Mindig fontosnak tartottam, hogy a személyi edzés ne csak az edzésmunkából álljon, mert nekem is sokkal motiválóbb olyan vendégekkel dolgozni, akik változnak és tesznek is érte és én ebben minden oldalról maximálisan szeretnék segíteni. Ezért tanultam a táplálkozásról, regenerációról, rehabilitációról rengeteget, hogy átadhassam a vendégeimnek. 

Hol a bukta?

A legtöbben ott hasalnak el, hogy megcsinálják az edzésmunkát úgy, ahogy, de a táplálkozásra egyáltalán nem figyelnek oda. Kérdem én, ha már a bérletbe beleteszed a pénzedet, ha már időt és energiát szánsz az edzésekre, nem lenne jobb látni azt, hogy tényleg mit tudsz kihozni magadból, ha odafigyelsz mindenre? Nem lehet ez egy kihívás az életedben, hogy megnézd, mire vagy képes? Sajnos anélkül, hogy odafigyelnél az étkezésedre el lehet jutni valameddig, de nem sokáig. Az átalakulásban – legyen az fogyás vagy izomtömeg növelés – a táplálkozásnak JELENTŐSEN FONTOSABB SZEREPE VAN, mint azt a legtöbben gondolnák. Nem mindegy, mi az üzemanyag, amiből az energiát meríted, nem mindegy, miből regenerálódsz és építed fel a testedet. Ha nincs minőségi tápanyag megfelelő mennyiségben, a szervezeted nem tud megfelelően regenerálódni. Ennek a végeredménye pedig az, hogy nem fejlődsz sehova, vagy folyton megbetegszel, mert az edzések kimerítenek, az immunrendszer pedig gyengül, fáradékony leszel és kedvetlen.

A másik bukta lehetőség ott van, hogy a heti két megbeszélt edzésből is kihagysz egyet kéthetente. A kettő sem elég sokmindenre, egy edzés vagy még annyi sem pedig kb. mint halottnak a csók…

Hogy álljunk neki a helyes táplálkozásnak?

Amikor étrendet kértek tőlem, első lépésként mindig ki kell tölteni egy kérdőívet, ami nélkül nem tudnék segíteni. Ebben az egészségügyi állapotodra is kíváncsi vagyok, van-e esetleg bármilyen betegséged, vagy gyógyszer, amit szedsz és befolyásolhatja a táplálkozásodat vagy a tápanyagok felszívódását, van-e allergia stb. Mindig kérem, hogy írj le pár nap étkezést, amit most folytatsz. Itt fontos az őszinteség, mert látnom kell, miből indulunk ki. Bár pontosan tudom, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy alapvetően miket ront el (túl sok, nassolnivalók, esti nagy étkezések stb.), mégis jó, hogy Te is átlátod, miket lehet korrigálni. Ezen információk alapján tudok összerakni egy Neked megfelelő étrendet. 

Nézegesd itt a weboldalamon az étrendeket, recepteket és ha kérdésed van, fordulj bizalommal hozzám! 

Ha tanulnál a témában, hamarosan jönnek az események között az erre vonatkozó képzések! 

Ha szeretnél étrendet, akkor írj a nagydoriszemelyiedzo@gmail.com címre és megbeszéljük a részleteket 🙂

Dóri

Ha tetszett a cikk, oszd meg: