Most, hogy újra elkezdtem futni és sikerült egy olyan “remek” időt menni, mint évekkel ezelőtt, rájöttem, hogy az idővel foglalkozni egy baromság. Évek alatt pár percet javítottam a 10km-es időmön kínkeserves munkával, de mégis minek? Az lett az eredmény, hogy a nyugalmat, kikapcsolódást jelentő laza kocogás állandó versennyé vált az idővel.

Sosem szerettem igazán futni, de érzem, hogy kell és jót tud tenni, élvezni tudom, de csak akkor, ha kikapcsolódás… Az állandó nyomásnak köszönhetően úgy megutáltam, hogy majdnem egy év kimaradt, mire ezt az undort és hányingert le tudtam győzni, ami abban a pillanatban jelentkezett, hogy csak rágondoltam a futásra. A Szigetkör időm 10 percet javult a 2 év alatt és még most sem egy óriási csúcs. És akkor mi van? Kit érdekel?

Mindig jött mindenki azzal, hogy én mennyit sportolok és edzett vagyok és sportos és hogyhogy csak 8 km/h-val kocogok , holott már a járni képes kisbabák is 6 perces kilométerrel kezdik az életüket. Cikinek éreztem, hogy csak ennyit tudok, hogy mindenki lehagy, pedig más sportágban milyen sikereim vannak…

De tudod mit? Én a futást sosem tartottam edzésnek, csak – ahogy korábban is írtam -inkább kikapcsolódás volt. És még így is súrolgattam a 160-as pulzust. De ez mindig így volt. Hiba vagyok egyébként edzett és magas pulzuson is kitartó, ez sosem fog lejjebb menni és ha tudna, sem érdekelne.

Ma végre újra futottam. Úgy, hogy élveztem. Annyira régen nyüstöltem már magam, hiszen a régi érzésre nagyon vágytam már, amikor jön a flow és repülök – persze csak lassan. Zenét hallgatok, vagy épp a csicsergő madarakat, gondolkodom, tervezek, írom fejben a következő cikkemet… És ma újra jó volt. Jó volt nézni a mellettem elsuhanó hátakat, combokat, és persze izmos vagy kevésbé izmos fenekeket, nyáron pedig a guszta izmos hátakat fogom bámulni és pont ebben a teknős tempóban fogom magasról leszarni, hogy 6:30 alatt futom a kilométereket 🙂 Élvezem a természetet és azt, hogy egészséges vagyok 🙂

Dóri

Ha tetszett a cikk, oszd meg: